|
"Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be a Krisztus törvényét." Gal 6,2
A magyarországi Református Nőszövetség azt az Igét választotta jelmondatának, amit alapszabályunk így foglal össze:
A Református Nőszövetség a Magyarországi Református Egyház része, s tevékenységével az egyházban, annak szolgálatában kíván élni.
FELADATAINK:
Az egyháztagság elmélyítése az eddig is gyülekezetben élő, valamint az újonnan belépett felnőtt keresztségben vagy konfirmációban részesült református nők között. A közösségi élet építése, a női bibliakörök, összejövetelek támogatása. Imaszolgálat, diakónia. Család- és ifjúsággondozás. Magányosok, rászorultak, betegek látogatása. A bel- és külmisszió segítése.

Konferenciák, bibliaiskolák, tanfolyamok, előadások szervezése helyi, kerületi, országos és nemzetközi szinten.


Határainkon túl élő magyar református nőszövetségekkel való kapcsolataink kiépítése és erősítése.

SZERVEZETI FELÉPÍTÉSÜNK:
Nőszövetségeink a gyülekezetekben működnek, elnök, titkár, pénztáros vezetésével.

A gyülekezeti nőszövetségek munkáját a négy egyházkerület tisztségviselői hangolják össze: elnök, elnökhelyettes, titkár, pénztáros és egyházmegyei összekötők.


Az országos szervezeti munkát, kapcsolattartást, képviseletet a Nőszövetség Országos Intéző Bizottsága gyakorolja, melynek élén az Országos Elnökség áll. Megbízatásuk 5 évre szól.
A Református Nőszövetség tagja lehet minden református nő, aki a szövetség célkitűzéseivel, alapszabályával egyetért, munkájával és adományaival azt elősegíti.

Pártoló tagként más felekezetű nőket és szolgálatunkat támogató férfiakat is szívesen fogadunk.


A GYÜLEKEZETI NŐSZÖVETSÉG DIAKÓNIAI MUNKÁJA KÉPEKBEN:


ANYAGI ÜGYEINK:
Adminisztrációs és szervezési munkákkal kapcsolatos kiadásokat a tagsági díjakból és adományokból fedezzük.
Csekkszámlaszámunk: 11709002-20537599

FONTOS CÍMEINK:
Országos Központ:
Hivatalos cím: 1092 Budapest, Ráday u. 28. Munkahelyi cím: 1146 Budapest, Hermina út 51. Hivatal: minden csütörtökön. Telefon: 321-7765 Más napokon telefon: 206-2964
Dunamelléki Egyházkerület Nőszövetsége:
2060 Bicske, Kossuth tér 2. Telefon: (22) 350-310
Tiszántúli Egyházkerület Nőszövetsége:
4030 Debrecen, Györffy I. u. 49. Telefon: (52) 470-889
Tiszáninneni Egyházkerület Nőszövetsége:
3530 Miskolc, Papszer 14. Telefon: (46) 358-677
Dunántúli Egyházkerület Nőszövetsége:
2890 Tata, Kocsi u. 15. Telefon: (34) 380-616
|